AniFest 2006
2006.11.17. 15:41
Bocska csak most tudtam frisíteni
Az idei animációs fesztiválon két új animét is láthat a magyar közönség.
Míg tavaly A vándorló palota premierjének adott otthont az AniFest, addig az idei program két animecsemegével is szolgál. 2006. december 1-jén, pénteken Az idő fölött járó lányt (Toki wo Kakeru Shoujo) tekinthetjük meg, amelyet idén nyáron mutattak be Japánban, a fesztivál szombat esti zárófilmje pedig a várva várt új Kon Satoshi mozi, a Paprika lesz. A filmek érdekessége, hogy ugyanazon regényíró, Tsutsui Yasutaka történeteiből készültek, és mindkét anime a minőségi munkájáról ismert Madhouse kezei közt született. A fesztivál vendége lesz többek között a Toki wo Kakeru Shoujo rendezője, Hosoda Mamoru (Digimon mozik, One Piece mozi, Superflat Monogram), aki a vetítés előtt maga ajánlja a filmet, valamint az év elején egy rendezvényen már Budapesten járt Maruyama Masao, a Madhouse egyik alapítója, aki mindkét anime készítésében részt vett. A 2006. november 30. és december 2. között megrendezésre kerülő AniFest programjáról, a bemutatandó filmekről és a jegyvásárlásról többet megtudhattok a fesztivál hivatalos honlapján.
|