animeek
animeek
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Yu Yu Hakusho
 
Bleach
 
InuYasha
 
Szavazás
Milyen az oldal?

Mestermű!
Nem rossz
Elmegy
Gáz...
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Történet

       A történet főszereplője a 14 éves Yusuke Urameshi, aki egy átlagos gyerek, utálja az iskolát, és folyton bajba keveredik. Egyetlen barátja Keiko Yukimura. Akibe igazán szerelmes, de nem látja be. Egy nap, ahogy Yusuke ment haza meglátta, hogy egy gyereket el fog ütni egy autó, Yusuke megmenti a kisfiút, de így őt ütötte el az és meghalt. Találkozik a túlvilági küldöttel, Botan-nal, akit a szellemvilág küldött érte. Később nagyon jó barátok lesznek. A fiú halála a szellemvilágot is nagyon váratlanul érte, mivel nem kellett volna senkinek sem meghalni. A kisfiú a balesetet csak egy karcolással úszta volna meg. A szellemvilág főnökének a fia, Koenma próbák, elé állítja Yusukét. Először is kap egy tojást-amit, ki kell költenie jó érzésekkel, mert ha nem cselekszik jót, akkor egy olyan szörny kell ki a tojásból, ami felfalja a lelkét, és soha többet nem térhet vissza az élők közé. Második feladata az volt, hogy keressen egy olyan embert, aki vigyázz a testére, persze Keiko-ra esett a választása. Harmadik próba az volt, hogy Koenma küldött egy nyomozót, aki felmérte a helyzetet, hogy hiányolják-e Yusukét az élők. Negyedik és egyben a végső próba, hogy Yusuke teste érintkezzen emberi érzésekkel, vagyis meg kellett csókolni valakinek. Mivel kiállta az összes próbát ezért visszatérhetett az élők közé, de cserébe a szellemvilág detektívének kellett lennie. Ami azt jelentette, hogy spirituális erővel bírt, és Koenma utasításait kellett teljesítenie. Amit nem nagy örömmel fogadott.

   Az első feladata az volt, hogy visszaszerezze a szellemvilág 3 legnagyobb ereklyéjét, amit három démon lopott el; Gouku, Kurama és Hiei. Koenma megtanította Yusukénak a Rei-Gun használatát, ami azt jelentette, hogy az újjába összpontosította a szellemi erejét.

   Gouki elrabolta a gyerekek lelkét a Baast gömbje segítségével és felfalta őket. Eddig 12 büntettet, követtet el. Yusuke csak úgy tudta legyőzni, hogy a Rei-Gunnal a szájába lőtt, mert a teste nagyon kemény volt és biztos könnyedén elhárította volna a Rei- Gunt.

     Kuramával már sokkal könnyebb dolga volt. Mivel Kurama a varázstükör segítségével a beteg édesanyját akarta megmenteni, de a tükörtől csak úgy kívánhatott, hogy ha a saját életét feláldozza. Persze ezt Yusuke nem engedte, ezért felajánlotta a saját életét Kuramáé helyett. A varázstükör meghagyta mindkettőjük életét.

      Hieiel volt a legtöbb gond, mert elrabolta Keikot és a másik kettő varázstárgyért volt hajlandó Keikot meggyógyítani, mert megvágta a homlokánál a bűvös karddal, és ha kinyílik a seb, akkor egy gusztustalan szörnyé változik. Botan egy kis ideig zárva tudta tartani, miközben Yusuke és Hiei harcoltak. Yusuke véletlenül nyerte meg a harcot és így sikerült megmenekülnie a lánynak.

       Alig múlt el az első feladata máris megkapta a másodikat. Genkai mester harcművészeti tornáján kellett részt vennie, ami a titkos harcmodor megszerzése miatt volt rendezve. Yusukének meg kellett akadályozni, hogy egy Rando nevű démon nyerje meg a versenyt, mert eddig 99 tornát nyert meg és mindegyik végén megölte a tanítóját. Kuwabara is ott volt, itt lesznek barátok és Kuwabara itt, jön rá, hogy képes a szellemi erejével létrehozni egy spirituális kardot. Yusukének sikerült legyőzni Randot; igaz csak véletlenül.

     Rövid pihenő után a Négy Szent szörny akarja megszerezni az emberek világát. Parazitákat juttatnak a világba, amitől az emberek zombikká változnak. A parazitákat Suzaku a rovarsíppal irányítja. Yusuke és Kuwabara elindulnak, hogy megöljék a szörnyeket, de amint megérkeznek rögtön bajba, keverednek, és ekkor megérkezik Hiei és Kurama, mert Koenma elküldte őket, hogy segítsenek és így kiegyenlíthetik a rossz cselekedeteiket. Az első szörnyet –Genbut- Kurama, másodikat –Byakkot- Kuwabara, harmadikat –Seryuu- Hiei és a negyediket –Suzakut- Yusuke. Suzakunak a tulajdonába volt egy titkos harcmodor a Fekete Villám. Ezen kívül Yusukét az érzelmeivel akart jobban legyengíteni, mert a megfertőzött embereknek megparancsolta, hogy öljék meg Keikot. Végül Yusuke erőt vett magán és megölte Suzakut. Yusukénak kis híján az életébe került a győzelme, de Kuwabara adott át neki energiát így megmenekült.

    A történet csak ezek után kezdődik el! Hiei hugát, Yukinát elraboltatja a Black Club egyik tagja, Tarukane. Mert, Yukina könnyeiből lesz a Hirui gyöngy, ami nagyon értékes. 1 db gyöngy több milliót is ér, főleg a fekete piacon. Tarukane összehívta a bandáját, akikkel fogadni szokott, miután megtudta, hogy milyen jó képességű harcosok vannak a birtokán. Kuwabara, Yusuke és Botan nagyon sok szörnyen átverekedi magát, mire bejutnak a kastélyba. A kastélyban egy nagyon erős szörnnyel kell meg küzdeniük, a Toguro fivérekkel. Akit végül legyőznek, közben Hiei is megérkezik, és enyhén halottra veri Tarukanet. Kuwabara szerelmes Yukinába, de sajnos a lánynak vissza kell térnie a jég világába.

         

Mikor Yusuke és Keiko vásárolni mennek, akkor összefutnak a hallottnak hitt Toguroval, aki Yusukét elhívja egy építkezésre és bemutatja a valódi erejét. A fiú félelmében megmozdulni se tud. Kuwabara, Hiei és Kurama is látta a bemutatót, ők is nagyon meglepődtek. Toguro meghívja Yusukét, Kuwabarát, Hiei és Kuramát a Sötét Harcművészetek viadalára. De a viadalra 5 főnek kell indulnia, tehát még kell valaki. Yusuke felkereste Genkait, hogy segítsen neki a felkészülésben. Genkai egyáltalán nem kímélte a fiút, nagyon kemény kiképzésen ment keresztül. Kuwabara, Hiei és Kurama sem pihentek, ők egymást segítették a gyakorlásban (vagyis inkább Kuwabarát).

   -ROKUYUKAI csapat-

  Amikor megérkeztek a viadal helyszínére, egy nagyon szép hotelt kaptak, nem csoda, hisz ők voltak a díszvendégek. Másnap rögtön ők küzdöttek a ROKUYUKAI csapattal. Kuwabara Rinkuval. Rinku tulajdonában voltak a mágikus jojók, elég nehezen, de végül legyőzte Kuwabarát. Hiei a tűz mesterével, Zeruval. Hiei aránylag könnyedén legyőzte Zerut, hisz Hiei összegyűjtötte az alvilág lángjait és Zerura engedte a Fekete Sárkányt (Kohu-Riu-Han), viszont ez a jobb kezébe került. Kurama Rotoval küzdött, aki megzsarolta Kuramát azzal, hogy megöli az anyját, hogy ha nem engedelmeskedik neki, de Kurama Roto testébe ültetett bénító virágokat. ”Annál szebb a virág, minél gyalázatosabb a lelke valakinek”  Yusuke a részeges mesterrel küzdött, Chuu-val. Chuu minél többet iszik annál nagyobb a szellem ereje. Mivel nem bírtak egymással ezért párharcban döntötték el, hogy ki a jobb (Pengeélen táncolva) Yusuke egy fejeléssel győzött.

  DR. ICHIGAKI csapat

Alig ért véget az első küzdelem máris itt volt a következő az Ichigaki csapattal. A csapat tagjai emberek voltak, csak Ichigaki becsapta őket a mesterük betegségével (amit igazából ő okozott) hogy megszerezze a nagyszerű tanítványokat M1, M2, M3, M4 és M5-öt. Robotként használta őket és, hogy neki engedelmeskedjenek, átmosta az agyukat és tett rájuk vérellenőrzőket.    Ichigaki egy nagyon pofátlan gonosz tudós.  Yusuke, Kuwabara és Az Állarcos harcos küzdöttek M1-el,M2-vel és M3-al az arénában. Yusukénak nem volt szellemi ereje, szóval egy ideig csak védekezni tudott később Kuwabara feláldozta magát, hogy észheztérítse a „robotokat”, sikerült is a terve, mert véreset sírtak és azt kérték, hogy ölje meg őket. Yusukénak a haragtól, amit Ichigaki miatt érzett visszatért a szellemi ereje, az Állarcos harcos bevetetet egy Titkos harcmodort, amitől M1-ről, M2-ről és M3-ról leesett a vérellenőrző és kikerültek Ichigaki irányítása alól. Közben Hiei és Kurama M4-el és M5-tel küzdöttek a sziget erdőjében. M4-et megölték; M5-től pedig megtudták, hogy hol van a mesterük. Ichigaki is átváltozott egy rusnya szörnnyé, de Yusuke simán megölte. Végül minden jóra sikeredet!

Masho csapat

A csapat tagjai igazából az alvilág legkegyetlenebb nindjái. Az Állarcos harcost és Hiei-t bezárták egy mágikus aurával körbevett sátorban, mert azt mondták nekik, hogy orvosi ellenőrzés miatt meg kell őket vizsgálni, de ez hazugság volt így ők a Masho csapattal szemben nem tudtak harcolni. Vagyis Yusukénak, Kuramának és a legyengült Kuwabarának kell velük. Kurama a festék mesterével: Gamma-val harcolt, Kuram győzött viszont Gamma megbéklyózta, ez azt jelenti, hogy elzárta a szellemi ereje forrásait. Ez elég sok gondot okozott neki a következő harcában, amit Touyával a jég mesterével vívott. Kurama csak úgy tudta legyőzni, hogy a halál virág magjait saját magában ültette el. Kuram ettől teljesen legyengült és nem lehetet csapattárs csere ezért a kegyetlen Bakkennel kellett küzdeni, ami szinte lehetetlennek bizonyult, mert Kurama a halál küszöbén volt. Végül Yusuke annyira felidegasítette ezen magát, hogy a szabályokat megszegve le akarta lőni Bakkent. Majd Risho megállította. Kuramát kiütötték. A következő harcos Yusuke volt Bakkent kegyetlenül megölte. Majd Jinnel is végzet. Jinnel szemben bevette a Reiku-Hadukant. Yusuke teljesen kimerült a harc után és ki is zárták, mert állítólag amikor Yusuke a földön volt Koto lassabban számolt, mint Jinnél. Tehát a sérült Kuwabarának kellett küzdenie Rishoval. Nagyon esélytelennek tünt a harc mindig még Kuwababra meg nem látta Yukinát. (És, hogy Yukina nem lássa rajta, hogy mennyire legyengült, erőt vett magán és simán kiütötte Rishot.)

 

 
Szavazás
Melyik a kedvenc animed

Bleach
Yu Yu Hakuso
Full Metal Panic
Inuyasha
Kaleido Star
Kiddy Grade
Tokyo Mew Mew
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Linkek
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ne lopj!
Tartalom
 
Szavazás
Mi legyen még az oldalon?

Képek
Animeek
Hírek
Vagy csak egyszerüen maradjon így
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints